2017. július 5., szerda

Kicsi angyalom, Tora


Bemutatom Nektek életem legcsodálatosabb barátját és egyben a lelki társamat, Torát. 

A kiskutyám 2011 novemberében született egy amstaff anyuka és egy (fogalmam sincs milyen) keverék apuka keresztezéséből. 
Középtestű, 20 kg körüli életvidám és egészséges kutyus, aki él-hal a játékért. 
Mikor először megláttam, nagyot dobbant a szívem. A kis szőrpamacs úgy nézett ki, mint amilyennek álmaim kutyusát rajzoltam az oviban. El sem hittem, hogy egy nap világra jöhet. De mégis. 

Még abban az évben karácsonykor édesanyám el is ment érte, és elhozta őt a családba. Sosem felejtem el. Kis, piros szalag volt a nyakában, mikor letette az előszobában. Én leültem a földre, könnyeztem, Tora pedig belemászott az ölembe, és... mi onnantól tudtuk, amit tudni kellett. 

Akkor megfogadtam, hogy én leszek a legjobb gazdi, ő pedig a legboldogabb eb. 

Hát, ez nem jött be. 

Az elején nem ment semmi sem zökkenőmentesen, sőt. Igazából gazdiként amit lehetett, azt el is szúrtam. Ha Tora beszélni tudna, valószínűleg azt mondaná, nem volt könnyű dolga velem. 
Egy napon minden megváltozott, és lehetőségem volt megtanulni, mi az az igazi gazdi. És ráébredtem, milyen jó kutya is ő. Nem ő hibázott, hanem én. Azóta sokkal komolyabban veszem az ebnevelést.


Sosem gondoltam volna, mennyit számít a szocializáció például. Bezzeg mára már el sem tudom képzelni az életünket két legjobb barátnőm és az ő kutyusuk nélkül. Együtt küzdöttünk a kutyaneveléssel, száz és ezer programot csináltunk együtt, és ez még csodálatosabbá tette az életet. A barátság évek óta töretlen, és elmondhatatlanul hálás vagyok nekik. 

Persze sok más kutyás barát is csatlakozott a "falkánkba", de azért mégiscsak egy igazi van. :D Nélkülük nem hiszem, hogy képes lettem volna ilyen csodálatos kutyust nevelni. 
Mindemellett a barátok segítenek egymásnak. Ez nem csak az emberekre, hanem a kutyákra is igaz. Gyakran látom, hogy mennyire örül Tora, ha egy rég nem látott falkatagját újra meglátogathatja. 

Persze a családom is rengeteget segített abban, hogy Tora a lehető legkiegyensúlyozottabb és legboldogabb kutyus legyen. Édesanyám mindenben segített. Mindenben. 
A húgaim pedig abban, hogy a kiskutyám megszerette a gyermekeket.


Aztán az életünk ismét nagyot változott. Családdá lettünk. Már nem csak ketten voltunk, hanem betoppant a szívünkbe és az életünkbe az, aki hozzánk tartozik. Eleinte meglepő volt, de legalább annyira szereti Torát, mint én. Ahogy telt az idő, azt tapasztaltam, hogy a párom, és Tor bizony szintén nagyon szoros kapcsolatban vannak. Tora egyértelműen nem háziállat nálunk, hanem családtag. 


Igyekszünk mindenből a legjobbat adni neki. Sokat mozgunk, játszunk, kirándulunk, és az elmúlt időszakban az úszás is egyre jobban megy. Rengeteget tanulunk és még többet dolgozunk azon, hogy fejlődjünk. Mind mi, gazdik, mind pedig Tora. Az a cél, hogy kiegyensúlyozott, boldog kutya legyen. Hisz mi más értelme lenne a gazdilétnek? 


Hogy mi vár ránk a jövőben? Nos, nem tudjuk. De izgatottan várjuk. Egy biztos, mindig tenni akarunk azért, hogy boldogok legyünk és kiegyensúlyozottak. Együtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése