Karácsonyi kutyák

~Sohasem felejtem el azt a csodálatos napot. Bevallom, én nem tudtam, milyen nap van, valójában nem is érdekelt. Hideg volt. Anyukám nem igazán foglalkozott vele, de én fáztam. Finom étel szagát éreztem a házból, de kételkedtem abban, hogy azt nekem hozzák.

Igazából úgy zajlott ez a nap, ahogy az összes többi. Nem voltam még túl öreg (kb. 6 hetesnek mondtak, ami nem tudom mit jelent, de rendben), de addig semmi különös nem történt velem. Azon az estén azonban minden megváltozott...

Egy nagy guruló doboz jött hozzánk. Én kiváncsi voltam rá, Anya meg ugatott. Kijött a Gazda. Örült a finom illatú nőnek. A nő megnézett engem, mosolygott rám, és tovább beszélgetett a Gazdával. Tetszett nekem a nő. Volt benne valami imádnivaló. És az illata... Nem, nem csirkehusi... Ez valami más... De isteni.

A Gazda felemelt és egy szalagot tett a nyakamba. Hova megyek, hogy így ki kell csípnem magam?

Anya és én gyorsan elbúcsúztunk, ő azt mondta, most kezdődik az életem. Aha... És tejet kitől kapok???

Bekerültem a nagy, guruló dobozba a finom illatú nővel. Nem, ez tuti nem csirke. Ez finomabb annál. A nőből áradt felém a szeretet. -Nemsokára megismered az új gazdidat -mondta nekem a nő. 

Hohó! Lesz saját gazdim? Aki etet? Itat? Ad tejet? Vajon szeretni fog? És én őt??? 

Féltem. Túl sok új volt ez nekem egyszerre. Ráadásul ez a guruló doboz zötykölődött is. Nem kölyöknek való ez...

Egyszer csak a doboz megállt. A finomság illatú nő az ölébe vett, és bevitt egy meleg házba. Életemben először voltam bent! Meleg volt, jó illat, és semmi nem volt nedves a lábam alatt! Körbenéztem... Túl sok a fény...

Aztán jött ő. Csillogott a szeme, mint aki mindjárt sír. Nem tetszem neki? De, de, érzem a boldogság illatát rajta. Örül. Nekem? Tényleg nekem? És én miért csóválom a farkincám? Én is örülök neki? Ennyire? 

A lány (merthogy egy lány volt, egy fiatal felnőtt) leült, és várt engem. Valami hozzá húzott. Hívogatott. Bemásztam az ölébe, és ránéztem.

Azonnal megszerettem. Ő pedig engem. Ahogy egymás szemébe néztünk, tudtuk, hogy mi egymásnak lettünk teremtve. Ő az én Gazdim. Én pedig az ő kutyája vagyok.

-Boldog karácsonyt, kislányom! -mondta a finom (most már tudom, hogy az a nem csirke az kacsa volt) illatú nő a lánynak. 

Akkor még nem tudtam, mi az a karácsony (három nap a nagy hidegben, amikor fa van a házban, és annyit eszel, amennyi beléd fér), de a kedvenc napom lett. Aznap változott meg az életem. Akkor lettem Gazdis kutya. Igazi családot kaptam. Tényleg aznap kezdődött az életem, a Gazdim mellett.~

Minden karácsonyi-kutyusnak hasonló sorsot képzelünk, nem igaz? Rengeteg gyermek kér a Mikulástól, Jézuskától kutyát. Hiszen a kutya a legszuperebb. Ő mindig mellettünk van, úgy szeret, ahogy vagyunk, és ő az ember legjobb barátja.

Bár ilyen egyszerű lenne ez az egész!

SZERETNÉM LESZÖGEZNI, HOGY NEM VAGYOK A KARÁCSONYI AJÁNDÉK KUTYA HÍVE! 

Az, hogy Tora nem szenvedte el azt, amit a legtöbb kutyus igen, nem azt jelenti, hogy az ő története a mérvadó, sőt! Ez a ritkább végkifejlet sajnos.

Miért ellenzik ilyen sokan a karácsonyi kutya ajándékozást? Elmagyarázom, mert sokan nem értik, pedig ez nagyon fontos.

1: Kell-e a megajándékozottnak egyáltalán kutya? Való-e neki eb?

A kutya onnantól, hogy átlépi a küszöböt, családtag. Nem két hétig, nem két hónapig, hanem örökre. A legtöbben három okból ajándékoznak kutyát ezen az ünnepen: a gyermekük örömére, időseknek, és fiatal szerelmesek 'gyerekpótléknak'.

Ha a szülő a gyermeknek akarja ajándékozni, akkor el kell fogadnia, hogy az a kutya bizony nem csak a gyerek felelőssége. A szülőé is. Egy gyereknek meg kell tanítani, hogyan nevelje a kutyát. Hogyan lássa el. És az alapokat a szülőnek kell megtanítania mind a gyereknek, mind a kutyának. Ez alap. Aki ezt nem vállalja, inkább vegyen interaktív kutyust a gyerkőcnek, és várja meg, hogy önálló legyen, akkor majd lehet élőt adni neki. Nem tagadom, a kutyával közös séta, játék, tanulás az egyik legjobb motiváció a családok közös programjaira, de az nem két hétig program, hanem kb 13 évig. Bizony ám, ugyanis a gyerekes családok többnyire kölyköt vesznek magukhoz, aki játékos, cuki, aranyos, de sajnos lésőbb kiderül, hogy rossz is. Ugyanis nincs megnevelve. És egy gyereknek bizony nem sok tapasztalata van nevelésből. Az ilyen kutyusok túlnyomó részénél a szülők elveszítik a türelmüket, és túladnak a négylábún, vagy még rosszabb- kiteszik az utcára. Hány film is szól erről? Kutyusok mesélik el, hogy karácsonyra kapta őket a gyerkőc, majd a sok rosszaság miatt esőben hidegben utcára kerülnek. Nem véletlwn az eső, hideg dolog. Ez ugyanis február környékére már aktuális, akkortól kölyökdömping van az utcákon. Rengeteg új, akik fáznak, éhesek, és képtelenek gondoskodni magukról. Így hát javaslom, sokszor gondoljuk át, fel van- e készülve a család a kutyára! Ha igen, javaslom a kb. 1- 1,5 éves kutyákat, akik már nyugodtabbak, de játékosak, ebben a korban tökéletesen taníthatóak, könnyebb lesz velük az összeszokás!

Az idősek jóval másabbak. A fiatal családtagok többnyire azért ajándékoznak nekik kutyust, hogy ne legyenek magányosak, mozduljanak ki, stb. Ez mind szép és jó. Nem sok öreget ismerünk, aki az unoka mosolyát kutyára cserélné, de tény, hogy a négylábúért is mindent meg fog tenni. Itt azonban gyakran elfelejtjük, hogy az idősek nem olyanok, mint a fiatalok. Nem mindig olyan könnyű sétálni menni, vagy orvoshoz kell menni, rosszullét, stb... Ez nem egyszerű. Idős mellé úgy való kutya, hogy a fiatalok segítenek. Mert legyünk reálisak, bármi történhet. 

Az idősek sokkal felelősségtudóbbak, ez tény, azonban nekik is segíteni kell. Mindenki látott már minimum egy nagyit lógó hasú tacskóval sétálni, aki nem is sétált, inkább gurult. Ez így van, ők hamarabb túletetik a kutyust, hiszen nem garantált az eb lemozgatása. 

Ha mindenképp vágyik a kedves idős rokon kutyára, javasolt neki egy öregebb, nyugodtabb példány, aki az alapokat már tudja, és ténylegesen támogathatja majd a gazdit. Sajnos azzal a borzalmas ténnyel is számolni kell, hogy az idős kor után az elmúlás jön. Ha a gazdi megy el előbb, a kutyát az ajándékozónak illik magához vennie. Nem lehet összeszámolni, mennyi kutya van menhelyen a gazdi halála után, mert a rokonok nem fogadták be őket. Szerintem ez szomorú. Az ajándékozónak legyen erre is lelki ereje gondolni, neki kellene először jelentkezni a kutyáért. Ha ezek a szabályok működnek, jöhet az eb!

A fiatal párok merőben más tészta. Ők többnyire szakkönyvek alapján próbálnak kutyamennyországot alkotni az otthonukból. Az ilyen kutyusoknak egyetlen veszélye van: a szakítás. Javaslom alaposan megfontolni a dolgot, ugyanis a párok szétválását a kutya is megszenvedi. Vége a rutinnak, nagy változások jönnek, és egy gazdi eltűnik. Ritka, hogy ez pozitív hatású (írói megjegyzés: bár cseppet sem lehetetlen, erről később lesz szó egy másik bejegyzésben). Baráti körben is tapasztaltuk, hogy a kutyáért komoly háború is lezajlik a párok között. Ez bizony a karácsonyi kutyánál is felmerül. (Javaslom, hogy a chipen annak a neve szerepeljen, aki kapta, így ez elkerülhető.) A fiatalok egyébként mentett, vagy fajtatiszta kutyusokat választanak, nekik inkább javasolt a kölyök kutya, akit lépésről lépésre együtt nevelhetnek. Nagyon fontos, hogy ha konfliktusok vannak a kapcsolatban, nem szabad karácsonykor kutyával békíteni. A baj nem oldódik meg, és az első adandó alkalommal a kutya szenvedi meg. Ha alapos megfontolás után mégis  kutya lesz a karácsoni ajàndèk, alaposan szervezzetek meg mindent, hogy mindenkinek jó legyen! A következetesség nélkülözhetetlen!

2: Kié a felelősség?

Akinek adjuk a kutyust, onnantól felelős lesz az állatért, ez alap. Azonban a fentiekből láthattátok, hogy az AJÁNDÉKOZÓNAK IS HOSSZÚTÁVÚ FELELŐSSÉGE VAN! Igenis figyelnie illik az állatot és a gazdit is. Ha gond van, illik segíteni. Ha baj van, meg kell előzni a tragédiát. A KUTYA AJÁNDÉKOZÁS NEM EGY RÖVIDTÁVÚ MEGLEPETÉS, AZ AJÁNDÉKOZÓNAK IS FELELŐSSÉGE VAN! Gondoljunk csak bele. Egy életet egy másik életre bízunk. Ez azért komoly felelősség, amivel muszáj számolnunk.

3: Drága mulatság...

Na, nem feltétlenül maga az állat (bár egy fajtatiszta kutya ára általában 6számjegyű...), hanem annak az életben tartása. A rendszeres étkeztetés, orvosi vizsgálat, a szükséges oktatás és az alap felszerelések mind-mind pénzbe kerülnek. Én nem szívesen nyúlok más pénztárcájába, ezért nem is szívesen ajándékoznék állatot. Ez hosszútávú móka, és az állatnak ezekre mindig szüksége van. Ha mindenképp kutyát adunk karácsonyra, illik az állatnak minimum egy oltáson túl lenni, ennivalót vinni (olyat, amit korábban evett), és az alábbiakat: póráz, nyakörv, ha már van, oltási könyv, tálak (ételnek-víznek), legalább egy játék (az ajándékozottnak nem valószínű, hogy van), stb. Így már nem is olyan vicces ugye? Ez, amit leírtam, minimum 20.000Ft. Ha ezt az új gazdi nsm kapja meg a kutyushoz, így nyit másnap, és bizony december 25.-én nem sok kutyabolt van nyitva...

4: Egyáltalán mit/kit is adok én ajándékba?

Rengeteg kérdésre kell választ adni, és ha kutyát ajándékozunk, ez kötelező. Fel kell készíteni a gazdit, hogy tudja, mire kell számítani. Ez nagyon nagy felelősség. És sokan nem veszik komolyan. 

A kutyák általában kb. 13 évig élnek. Akármilyen fajta, a leendő gazdi (főleg, ha nem tud a nagy meglepetésről) lehet, hogy nincs felkészülve egy ilyen ajándékra. Egy példa: ha valaki albérletben lakik, nem biztos, hogy tarthat kutyát, lehet, hogy a főbérlő nem engedi meg. Ennek utána kell járni. Az sem mindegy, hogy honnan hozzuk a kutyát (tenyésztő vagy menhely), a fajtáról mit érdemes tudni (ha tenyésztőtől hozzuk az állatot, őt alaposan ki lehet kérdezni), mi az előélete (ez főleg a menhelyes kutyáknál fontos, hiszen hiába cuki és szép, ha közben még a széltől is fél, és nem mer még az utcára sem kimenni), mit javasolnak azok, akiknél volt az etetésről, a mozgásigényről, stb. Egyáltalán való-e annak az embernek az ilyen kutya? Egy 80 éves néninek nem ajándékozunk vizslakölyköt, mert nem tudja lemozgatni, nem igaz? :) 

5: Szóval tilos?

Nem. Egyáltalán nem tilos, hiszen vannak emberek, akik méltók a kutyatartásra, és nekik ez a nap lesz életük legcsodásabb karácsonya. De csak jól megfontolva szabad, csak olyannak, akinek lehetősége van kutyát tartani, és szándékában is áll.

Őszintén remélem, hogy aki ilyen ajándékon gondolkodik, elolvassa ezt, és számításba veszi a fontos kérdéseket. Segítsünk egymásnak, ne lenyűgözni akarjuk a másikat, hanem megfontoltan ajándékozzunk! És akkor mindenkinek remek lesz az ünnep!

Előre is boldog, meseszép karácsonyt kívánunk mindenkinek! 

Ha van véleményed, tapasztalatod, oszd meg velünk itt, vagy a Facebookon, a KutyaKultúra oldalán!

Őszi Walking Dog piknik a Golftanyán

Először is egy icipici előzmény...

Mi már az idei tavaszi Walking Dog szülinapi pikniken is részt vettünk, akkor azonban kicsit másképp.
Az akkor még működő Goodiebox promózásának keretein belül voltunk ott, és akkor megfogadtuk, hogy innentől, ha lehetőség van rá, minden Walking Dog pikniken, és hasonló rendezvényen részt veszünk.

Ennek hála, amikor megláttam az eseményt a Facebookon, már írtam is be a családi naptárba, mint kihagyhatatlan programot.

Nehézségek azonban ilyenkor is adódnak. Szörnyű, borzalmasan nehéz, és igen rettenetes dolog bukkant fel békés kis családunkban - a családfő náthás lett. És, mint tudjuk, ha egy férfi megfázik, akkor szinte az apokalipszis is leányálom... Az a fránya 36.6 fokos láz hatalmas kockázatot jelentett, nem volt biztos, hogy el tudunk menni. Azonban a napsütés, sok-sok előző esti varázsszer, és a Walking Dog nyert, elmentünk a két legjobb barátnőmért, és a kutyusukért, Beniért, és elindultunk a Golftanyára. Tudni kell elöljáróban, hogy bár Torának nem ez volt az első kutyás rendezvénye, a kölyökkori legjobb pajtásának, Beninek igen. Így egy kicsit azért izgultunk, és bizony kedvenc négylábúink is.


Mikor megérkeztünk a Golftanyára, alig hittem a szememnek. Kocsik parkoltak mindenütt, és a helyszínen rengeteg ember, és sok-sok kutyus lazult a napsütésben. A hely, ahova érkeztünk kutyás szemmel egyszerűen csábítja az érkezőt.
A kutyák póráz nélkül fel-alá szaladgáltak, ki labdát kergetett, ki a legújabb haverját próbálta elkapni, ki pedig a gazdáját kísérgette A-ból B-be. A lehető legapróbb testű kis csivaváktól a legnagyobb testű kaukázusiig mindent láttunk. Voltak olyan csudi keverékek, akiknél tippelni sem tudtunk a szülők fajtájára, de meseszépek voltak!
A gazdik pedig pokrócokon pihengettek, és a standokon nézelődtek, játszottak a saját kedvenceikkel, és néha az épp hozzájuk csatlakozó másik kutyákkal. :)

A pikniken most jóval több program volt szervezve, ami csábíthatta az érdeklődőket. Volt Agility-bemutató, B.A.R.F. előadás, vizslafotózás, kutyamasszázs előadás, és még sorolhatnám. A legjobb az egészben az volt, hogy ha mégis lemaradtál valamiről, a standoknál mindenki a rendelkezésedre állt, és ami érdekelt, arról mindent elmondott.
Amíg a kutyusok tomboltak, mi, gazdik a különböző kiállítókkal ismerkedhettünk meg. Például ti tudtátok, hogy van már olyan kutyatálakat és kutyajátékokat gyártó cég, akik újrahasznosítható anyagból készítenek mindent, pl. pet-palackokból? Bizonyám! :)

A legjobb az egészben az volt, hogy itt egy pillanatig sem kellett aggódni azért, hogy valaki azonnal ölbe kapja a kutyáját, mert a tied odamegy hozzá. Épp ellenkezőleg! Itt mindenki tárt karokkal várta a számára még idegen ebeket is. Mert itt, ha más nem is, egy dolog közös volt a résztvevőkben - imádják a kutyákat. És ettől az ott lévő több száz jelenlévő között kialakult egy kisebb kapcsolat, ami mindenki napját még inkább feldobta.
Elgondolkodtatott, hogy míg gyakran egy futtatóba is gyomorgörccsel viszem be a kutyát, mert az idegen kutyákkal, sajnos előítéletesnek kell lennem, hiszen nem ritka, hogy úgy reagálnak, ahogy azt elvárnánk, itt póráz nélkül játszadozó kutyák százai egy helyen bolondoztak, és egy verekedés sem tört ki. Persze, voltak kisebb-nagyobb felvisítások, de legyünk őszinték. Ha egy cipő méretű tacskóval hat nála minimum 5x nagyobb kutya akar játszani, nem meglepő a rémület, de ez a probléma volt talán a legnagyobb. Ha két kutya nem volt egymásnak szimpatikus a gazdik mindenféle vita nélkül elirányították őket egymástól, és a gond azonnal elhárult. Remek volt látni, hogy itt nem kell aggódni a kutyám miatt, hiszen az összes állat maximálisan kézben van tartva. Hihetetlen volt! És imádtuk! Nagyon jó érzés, hogy az emberek egyre fontosabbnak tartják azt, hogy a kutyáik megfelelően legyenek szocializálva. És az még szuperebb, hogy az ilyen sokszínű társágnak van lehetősége együtt szórakozni és kikapcsolódi.

A program zárásának keretein belül tombolázhattunk is, amivel nekünk nagyon nagy szerencsénk volt, hisz mi is, és Beniék is nyertek egy kis apróságot, úgyhogy különösen sikeres lett a napzárta, és este lelkesen falatozhattak a kutyusok egy kis ráadást. :)
Beni, akiről már említettem, hogy először volt ilyen rendezvényen, remekül érezte magát. Olyannyira otthonos volt számára a hely, hogy asszisztálni is akart a tombolához. :D
Valószínűleg a jövőben ők is rendszeres látogatói lesznek az eseménynek, és együtt fogjuk figyelni, mikor lesz a következő alkalom a Walking Doggal. :)


Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy a kutyás kultúra, mint fogalom létező dolog. Egy ilyen nagy volumenű esemény mindig alátámasztja ezt. A Walking Dog megmutatta, hogy a kutyatartást igenis lehet keverni a lazulással mindenfajta idegeskedés, és aggodalom nélkül. És nekem ez a több száz ember és kutya egyaránt igazolta azt, amit hiszek - a kutyánkkal felhőtlenül jól érezhetjük magunkat bárhol, bármikor.

Végszó gyanánt:
Csapatunk remekül érezte magát,nagyon jókat nevettünk, szuper dolgokat láttunk, és este úgy feküdtünk le mindannyian aludni, hogy ez bizony egy remek nap volt. Az időjárás is a mi kedvünkre tett, mintha tudta volna, hogy ez a kutyások napja itt, Budapesten. Mi nagyon hálásak voltunk a szép időért, a remek hangulatért, a sok aranyos kutyáért, akikkel megismerkedtünk, a sok-sok új ismeretért, amiket a standokon kaptunk, de leginkább a Walking Dog-ért, akiknek köszönhetően ez a program megvalósulhatott.

Gyerkőcök és kutyákok -avagy gyermeknevelés kutyáséknál

Mint azt már a Facebook-oldalunkon is elkezdtük boncolgatni, a kutya-gyerkőc téma szívügyünkké vált. 

A gyermekek onnantól kezdve, hogy beszélni tudnak, szinte azonnal nyaggatni kezdik szüleiket, hogy négylábú társra vágynak (ennek valószínűleg oka van!!!), és ez az álom vagy teljesül, vagy nem. De egészséges dolog-e kutyát tartani gyerkőc mellett? Van-e ennek előnye, hátránya? Mai cikkemben ezt a témát igyekszem kifejteni.

(Fontos, hogy a cikkhez nem szakirodalmat, hanem a gazdik véleményét, tapasztalatait, és saját emlékeit igyekszem felhasználni, ugyanis hiszem, hogy a legjobb tanítónk maga az élet, az ilyen témákban legalábbis biztosan.)

Tény, hogy mindkét feladatot nagyon alaposan át kell gondolni. Sem a gyermeknevelés, sem a kutyatartás nem játék, hiszen mindkettő életért mi vagyunk a felelősek. És ha mindkettővel bővült a család, ott aztán van feladat. :) De hiszem, hogy megéri. 

Ha engem kérdeznek, nem tagadom, hogy a válaszom IGEN, GYEREK MELLÉ VALÓ KUTYA! Hogy miért? Íme pár indok mellette:

1. A gyermeknek ő lesz a legnagyobb bizalmasa, aki soha nem árulja el, és mindig mellette lesz

2. A kutya ösztönösen óvni-védeni fogja a gyermeket mindentől. 

3. A gyermek felelősséget tanul a kezdetektől. 

4. Egyikük sem fog unatkozni, akár egész nap képesek lesznek együtt játszani kint is, a szabad levegőn, és bent is, ha épp rossz az idő. (A gyermek legalább nem internet függő, tabletmumus lesz).

5. A gyermekeket nagyon megnyugtatja a kutyasimogatás. 

6. A kutyákat "fiatalon tartja"egy gyermek. Sosem fog tudni úgy igazán betunyulni, hiszen mindig van ok a játékra.

7. A kezdetektől elkerülhető, hogy a gyermek féljen a kutyáktól, de családon belül megtanítható neki az állatok tisztelete. 

8. Mindkettőjük szocializációjára pozitív hatással van

9. Remek családi programokat lehet szervezni a levegőn (kirándulás, utazás), amiben a kutya is részt vehet. 

10. A kutya lesz a gyerkőc legjobb barátja. 

Ismerek olyan családot, ahol, mikor édesanya teherbe esett, kiskutyát fogadtak az otthonukba a szülők, mert szeretnék, ha a gyerek a kezdetektől kutyás lehetne. Szerintem ez egy szuper gondolat,

hiszen ember és állat együtt nőhetnek fel. 

Persze kutyát tartani egy gyerekes családban sosem volt, és nem is lesz egyszerű. Azonban, ha a gyermek a kezdetektől ezt tanulja, hiszem, hogy eredményes lehet a kutya-gyerek viszony. 

Íme pár olyan szabály, amit gyerekes családok állítottak fel a kutyatartás miatt: 

1: Nem kapálózunk a kutya körül. 

2: Nincs hirtelen mozdulat a kutya felé. 

3: A kutya nem játék, hanem játszópajtás. Az ő testi épségére is ugyanúgy vigyázni kell, mint a sajátunkra. 

4: Nem etetjük mindennel a kutyát. Amit adni akarunk neki, arról meg kell kérdezni a szülőt. 

5: Nem nyúlunk a kutya táljába, főleg, ha az állat eszik. 

6: Nem nyúlunk a kutya szájába. 

7: Nem csapkodjuk a kutyát.

8: Kutyát sétáltatni csak szülővel, vagy a szülő engedélyével szabad. 

9: A gyereknek ugyanúgy meg kell tanulnia a kutyák apportírozásának alapjait (ül, fekszik, marad, gyere ide), mint a felnőtteknek, hiszen bármikor szükség lehet rá, és a kutyának a gyerekre is hallgatnia kell. 

10: A család kutyája, és az idegen kutya között VAN KÜLÖNBSÉG, ezt tiszteletben kell tartani. Ha simogatni, játszani szeretnénk idegen kutyával, a kutya gazdájától meg kell kérdezni. 

Sok szabály van még, persze, de szerintem ezek a legfontosabbak. Azonban a gyermekekre igenis jó hatással vannak a négylábúak. És hiszem, hogy erre nagy szükségük van. 

Persze a gyerkőcnek az otthoni kutyáról is be kell látnia, hogy az nem játék, és ezt a szülő feladata megtanítani. Ismerek egy nőt, aki gyermekeknek tart kutyákról előadást, és régebben elmesélte egyik kedvenc történetét, amit mindig elmond a gyerekeknek: 

Egy családban élt egy dobberman, és a családnak volt egy kétéves gyermeke is. Egyik nap a kutya aludt, és a gyerkőc is abban a szobában volt, épp nyalókát eszegetett. Mikor a nyalóka elfogyott, a gyerkőc unatkozott, és kitalált magának egy játékot. A kutyus fenekébe próbálta meg bedugni a nyalóka pálcikáját. A kutya felkelt, és megtámadta a gyereket. Rákapott a fejére. Amint rájött, mi

történt, elengedte, és a gyereknek nem lett baja, de nagyon megijedt, és zokogott. A szülők a kutyát azzal büntették, hogy elaltatták. 

A történet ugyan megrázó, de roppant tanulságos. A hallgató gyermekek első kérdése általában az, hogy hol vannak a szülők? 

Remek a kérdés,ugyanis a FELNŐTTEKNEK KÖTELESSÉGE AZ ELSŐ PILLANATTÓL ODAFIGYELNI A GYERMEKRE ÉS A KUTYÁRA EGYARÁNT, HA PEDIG EGYÜTT VANNAK, KÜLÖNÖSEN. 

A másik tényező, amire a gyerekek gyakran nem gondolnak, az az ösztön. Épp ezért ismerősöm mindig ezt a megrázó kérdést tette fel nekik: 

Legyetek őszinték! Ha alszotok, és valaki valamit a feneketekbe akarna dugni, ti hogy máshogy reagálnátok? 

És bizony itt a pont. 

Akármennyire is képezzük szerte-szana a kutyát, az ő életének egyik kulcsfontosságú tényezője az ÖSZTÖN. És ezt bizony az első pillanattól számításba kell vennünk, és erre a gyermekeket is meg kell tanítanunk. Nem játék a kutya, hanem családtag. A szüleivel hasonlót sem próbált volna megtenni a gyerek, hiszen nem kerül ilyen helyzetbe. El kell érnünk, hogy a gyerek a kutyát is ennyire tiszteletben tartsa. 

Azt is számításba kell venni, hogy amellett, hogy a gyermekünkért mindent megteszünk, képesek vagyunk-e ugyanezt megtenni a kutyánkért is? Az ebnek mozgásra, tanulásra, játékidőre és pihenésre is szükség van, és nem elhanyagolható a rendszeres orvosi vizsgálat, az étel, a víz, és még sorolhatnám. Sem egy gyermek felnevelése, sem egy kutya tartása nem olcsó, és nagyon fontos, hogy, ha belevágunk mindkettőbe, mindent megtegyünk azért, hogy mindkét oldal külön-külön és együtt is a legmegfelelőbben legyen kezelve, gondozva, szeretgetve. 

A dolog nem egyszerű. Elhatározás, kitartás és mérhetetlen odafigyelés szükséges. Azonban hiszem, hogy ez nem lehetetlen, és mindemellett kifizetődő. 

Egy család az én képzeletemben gyermekekkel és kutyákkal teli. És ha évtizedek óta működik ez a dolog, akkor mi akadályozhatna meg minket? :) 

Ha az ember tarja magát a szabályokhoz, és a kezdetektől úgy neveli mind a kutyát, mind a gyermeket, hogy együtt tudjanak élni, hiszem, hogy minden a lehető legnagyobb rendben lesz. Érdemes a kutyaiskolákat beleiktatni az életünkbe, és magunkkal vinni a gyermeket is, neki is van mit tanulnia minderről. És ha ez sikerül, olyan meghitt családi légkört alkothatunk, amiben a kutya áldás és családtag lehet egyszerre, és gyermekünk legjobb és legodaadóbb barátja is egyben az idők végezetéig. :) 

(a képek forrása: Pinterest)

"Ki a tököm eszik bakelitet?" - Rágcsávók és rágcsajok

Dr, House-t néztem, mikor ezt a mondatot hallottam, és azt hittem, az orromon jön ki a víz, amit épp

ittam, annyira nevettem.

Eszembe jutott, hogy a kiskutyám három napja volt velem, amikor elpusztította a laptopkábelemet. Aztán az is eszembe jutott, amikor a kutyám kicsiként szétszedte a zoknijaimat, a bugyijaimat, megrágcsálta a magassarkúimat, néhány regényemet, és még... hú, nem is akarom elmesélni. Tora igazi pusztító volt fiatal korában. És utána mindig belelopta magát a szívembe a bocsánatkérésével, hiába pusztított a lakásban...

A rágcsálás nem véletlen, főleg a kölyökkutyáknál. Akárcsak egy gyermeknél, a fogzás bizony (esetünkben a fogváltás) komoly fájdalmakkal jár nekik,ráadásul elég komoly pszichológiai okai is vannak. A legtöbb kutya általában olyankor szokott rágcsálni, amikor veszettül unatkozik. És ha ez szeparációs szorongással van vegyíti, akkor többnyire a számunkra legkedvesebb tárgyainkat igyekeznek elpusztítani. Vajon hogy tudnánk mindezt ügyesen kiküszöbölni? Elsősorban kezdhetnénk azzal, hogy mindent elpakolunk, de ez roppant kényelmetlen lenne. Íme pár trükk a rágásmániásoknak!

Először is, nem véletlenül van az, hogy rengetegrengeteg rágcsatípus van a boltokban a kutyáknak. A kutyák ugyanis imádják. A legtöbb allergiában szenvedő kutyusnak is meg lehet találni a megfelelő finomságot, amivel akár egy fél napig le van kötve a buksijuk és a fogaik. Én például esküszöm a füstölt disznólábra (vigyázat, irdatlan büdös, dehát minél büdibb, nekik annál jobb), a füstölt marhalábszár (garantált kéthetes rágcsálás), és a csontformára préselt bőr rágcsák is. Persze nem garancia, hogy minden kutyus ezeket szereti, de Torának ezek jöttek be. Az is fontos, hogy ne mindig pont ugyanazt kapja az eb, ugyanis nekik is hamar unalmas lesz ugyanaz az íz. 

Emellett érdemes körbenézni jó kutyajátékok miatt. Egyik-másik kutyarágcsa közel sem olyan izgalmas, mint egy szuper játék, amit még dobálhat is magának és az ágyikójában aludhat vele. :) Ilyenkor nyáron remek strandra is vihető szériák kerülnek a piacra, szóval érdemes sasszemnek lenni. ;) Ha aggódunk, hogy a kutyajáték szétszedhető, lenyelhető darabkái vannak, először is kérdezzük az eladókat, ők biztosan segítenek, mindemellett javaslom, hogy először a játékot úgy adjuk a kutyusnak, hogy mi is ott vagyunk. Hamar kiderül, hogy mi a helyzet. 

Mindemellett, ha a kutyus esetleg csak akkor érez késztetést arra, hogy rágcsáljon, amikor a gazdi nincs otthon, javaslom, hogy az egyik-másik sarokba, vagy az ágya alá, olyan helyekre, ahova szabad mennie, de nem tehet kárt semmiben, tegyünk pár kutyakekszet. Ez egy olyan "távolsági játék", amiről a kutya fokozatosan egyre jobban rá fog jönni, hogy inkább a kekszeket egye, ne a cipőinket. Az valahogy finomabb. :) Én úgy fogom fel, hogy ilyenkor a kiskutyám relatíve kekszdetektívvé alakul át. :) 

Egy dolgot nagyon fontos számításba venni! Egyrészt azt, hogy ha rágcsálnivaló nasit adunk a kutyának, feltétlenül vegyük számításba a kutya étkeztetési szokásait. Ha rágcsát adunk neki, akkor kevesebb ételt kapjon, az elhízás ugyanis a kutyákra sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint ránk, emberekre!

Bűzös téma - a kutya meg a kakija

A kutyakaki elég finnyás téma a mai világban, azonban a kutyások kultúrájában kifejezetten jelentős szerepet játszik. Mindegy, hogy városi, vagy vidéki kutyáról van szó, egy dolog biztos - a kutyakakit fel kell szedni. Ezt sokan szívesen elfelejtik, és nem is mindenki számára világos, hogy miért is olyan fontos ez. Úgy gondoltam, ideje lesz összeszedni az okokat - ahogy a kakit is. :) 

A kutyakaki felszedés szerintem az egyik legidegesítőbb sport széles e világon. Főleg, mivel a kutyuk szeretnek a lehető leglehetetlenebb helyekre alkotni. Tora például hobbiszinten megy a lehető legnagyobb gazok kellős közepébe, vagy épp a legmesszebb tőlem, hogy letegye a csomagját. Ez szagszempontból baromi jó, ellenben azért el is kell mennem. :D Sokszor még én is elgondolkodom, miért jó ez a kakizacsis bohóckodás. De bizony mindig ráébredek, hogy márpedig hasznos és fontos. 

Na,de komolyra fordítva a szót. A kaki felszedése nem csak azért fontos, hogy a szag ne terjengjen jobbra-balra (bár szerintem ez is nagyon fontos szempont), hanem azért, mert a kutyakaki bizony sok dolgot elárul. 

A vidéki kutyák többsége kertes házban lakik, és a kert az ő otthonuk és egyben a toalettjük is. Mint tudjuk a kertben elpottyantott ürülék gőze nem túl egészséges, sajnos, ha sokáig azt szívják magukba, bizony komoly egészségügyi károkat okozhat, nem csak a kutyának, hanem a gazdiknak is. Emellett lássuk be - a kutyakaka nem épp a kert dísze. Érdemes egy lapátot beiktatni csak erre, és 1-2-3 naponta összeszedni a potyadékokat. 

A városban élő kutyáknak elég kicsi része az, akik kertes házban lakhatnak. Többségük nem otthon (legalábbis jobb esetben) adja ki magából a megemésztett vacsit, hanem az utcán, a séta közben. Ugyebár a kutyagazdik tudják, zacsiba kell csomagolni a csomagot és kukába vele.

Miért is jó, ha összeszedjük a potyadékot? 

Egyrészt, mert nem fognak haragudni ránk a többiek. Lássuk be, mi sem szívesen lépünk kutyakakába, és nem örülünk, ha a kutyusunk feleszi a másikét. Mindemellett szeretnénk, ha a nem kutyatulajdonosok sem úgy néznének ránk, mint közveszélyes őrültekre, épp ezért rájuk is tekintettel kell lennünk. 

Sok-sok gyerkőcöt látunk kúszni-mászni az utcán. Nem hiszem, hogy akár a szülők, akár mi magunk örülnénk neki, ha esetleg a gyerkőc elesne, és beletenyerelne, vagy ne adja ég, a szájába venné. 

A legfontosabb talán a higénia mellett az, hogy így tudjuk ellenőrizni kutyunk egészségi állapotát. Az ürülék ugyanis sok mindent elmondhat kedvencünk emésztéséről. Ahhoz pedig, hogy minden nap ellenőrizhessük őket, fel kell szedni a csomagot. Így az esetleges férgeket, a véres hasmenést, minden egyebet időben észrevehetünk. El sem lehet képzelni, mekkora szerencse, és mennyire fontos, hogy időben észrevegyük a betegségeket. Ha más nem, ez igenis sokakat motiválhat. 

Összevetve, ha rám hallgatnak, akkor a kutyakakát igenis érdemes felszedni. Nem javaslom senkinek, hogy idegen kutyák potyadékait is összeszedje (ilyet csak erős gyomrúak tesznek), de ha mégis, érezzék, hogy emelem kalapom! Én abban hiszek, hogy ha mindenki a saját kutyája potyadékait képes felszedni, máris mindenki jobban érzi magát mind otthon, mind az utcán. És legyünk őszinték - a kutya felelősséggel jár. Ez is beletartozik a gazdilétbe. És legyünk őszinték - így is megéri. :) 

Nyár van, de semmi baj

Egy kis szezonális téma - nyár. 

Kutyával a nyár nem egyszerű. Nekünk, gazdiknak már kész felszereléseink vannak a nyári hőségre. Minden blogot, újságot elolvasunk erről, megvásároljuk a legdrágább felszereléseket, stb. 

Persze megtanultuk a legalapvetőbb szabályokat, azonban a miértekre gyakran nem térünk ki. Arra gondoltam, hogy most összeszedjük a meleg okozta károk elkerülésére alkalmas eszközök és teendők listáját. :) Legalábbis három részt mindenképp kielemzünk.

1. VÍZ, JÉG

Mindenhol ezt olvassuk: Séta közben legyen nálunk víz. Mindig tudjunk adni vizet a kutyusnak. Ez tényleg így is van. Azonban nagyon fontos, hogy a víz ne legyen túl hideg, mert leforrázhatja a torkát az eb (igazi paradox). Az is fontos, hogy a séta ne men

jen át abba, hogy a kutya folyamatosan igyon. Az ivásban és a játékban meg kell találni az arany középutat, és ezt nekünk kell koordinálni. Mindemellett meg kell próbálni odafigyelni, hogy a kutya csak a saját táljából igyon. Sokan nem szeretik, ha az ő kutyusuk táljába beleisznak, és ez érthető. Amellett, hogy a folyadékpótlásra figyelni kell, a higéniára is koncentráljunk. 

Jeget is lehet adni a kutyusnak, de szigorúan ellenőrzött körülmények között, okosan, mértékkel. Én például azt csinálom, hogy egy szilikon kutyajátékot feltöltök vízzel és lefagyasztom. Tora ezt kapja meg délután, és megtanulta beosztani. Nem sieti el. Ezt persze nem könnyű megtanítani az ebeknek, de érdemes megpróbálni, mert nagyon szeretnek jégkockával bohóckodni. Kezdőknek javaslom, hogy a vizes táljába tegyenek a vízbe egy jégkockát. Nagyon fogja élvezni. :) 

2. NASI, ÉTEL, HŰSÍTŐ FINOMSÁGOK

A víz mellett sokan nasit is szeretnek vinni a sétákhoz. Én azt javaslom, hogy séta közben ne igazán etessük a kutyát, az nem vezet feltétlenül jóra. Ha egy nagyobb kirándulás alatt, vagy egy strandolás közben etetni szeretnénk, akkor viszont a mértéket szintén tartani kell, ahogy azt is, hogy a kutya kicsit pihenjen az evés után. 

Ugyanez vonatkozik az otthoni étkezésekre is. A nagy melegben lehet kicsit csökkenteni az adagot, és utána ne fusson az eb feltétlenül 10 km-t. Nem igazán egészséges...

A nyár szinte egyenesen arányos a gyümölcsök tobzódásával. Ilyenkor akarva-akaratlanul osztogatjuk a kutyáknak a finomabbnál-finomabb falatokat, és lássuk be - jól tesszük! Mindamellett, hogy a kutyáknak nagyon jót tesz a vitamin, a gyümölcsök is hűsítik és hidratálják őket. 

Persze sok gyümölcsre mondják, hogy nem szabad adni a kutyának. Ez a kérdés eléggé vitatott... Ott van például a rettegett szőlő... Az én kutyám mondjuk imád vele focizni, de Beni, a mi kis haverunk gond nélkül burkolja magába. És jelentem - maximálisan egészséges. Az az igazság, hogy véleményem szerint a kutya nem hülye. Nem fog semmiből sem sokat enni, ami káros. Nem fog olyan gyümölcsöt enni, ami nem tesz jót neki. Hiszem, hogy van eszük és nem fogják magukat feltétlenül veszélybe sodorni. Tora él-hal a dinnyéért, imádja az almát, a banánt, a barackot, de epret csak mértékkel eszik. Ezek ilyenkor, nyáron könnyen beszerezhetőek, a kutyám pedig boldog. :) 

Nekem nyáron nagyon bevált az is, hogy hideg, laktózmentes tejjel itatom Torát (a sima tejjel nem kockáztatok, nem esik jól neki a hascsikarás). Egy keveset (fél pohárnyit pl.) ha adok neki, sokkal gyorsabban lehűl. 

Na, és a fagyi... én mindig azt mondom, hogy egy icipicit kaphat, de azért egy komplett kehellyel ne adjunk neki...

3. MOZGÁS

Továbbra is állítom, hogy kíméljük a kutyát. Minden gazdi tudja, a tűző napon ne futtassuk az ebet, valamiért nekik sem tesz jót. 

Sokan kihasználják az alkalom adta lehetőséget,és strandra viszik a kutyát, ami remek ötlet, de a napsütésre és a melegre ilyenkor is tekintettel kell lenni. Hiába vagyunk közel a vízhez, a napszúrás rájuk is hatással van. Elég durván. 

De mozgásra szükségük van. Én azt javaslom, hogy strandolni délután, este menjünk, sétálni, és sportolni vagy korán reggel, vagy akkor induljunk, ha nem tűz a nap. 

Remélem, érdekes, és informatív volt a bejegyzésem! Ha van kedved, megoszthatod velem, velünk a véleményedet, vagy a szokásaidat, Te mivel szoktad lehűteni a kutyusodat? :) 

Kicsi angyalom, Tora

Bemutatom Nektek életem legcsodálatosabb barátját és egyben a lelki társamat, Torát. 

A kiskutyám 2011 novemberében született egy amstaff anyuka és egy (fogalmam sincs milyen) keverék apuka keresztezéséből. 

Középtestű, 20 kg körüli életvidám és egészséges kutyus, aki él-hal a játékért. 

Mikor először megláttam, nagyot dobbant a szívem. A kis szőrpamacs úgy nézett ki, mint amilyennek álmaim kutyusát rajzoltam az oviban. El sem hittem, hogy egy nap világra jöhet. De mégis. 

Még abban az évben karácsonykor édesanyám el is ment érte, és elhozta őt a családba. Sosem felejtem el. Kis, piros szalag volt a nyakában, mikor letette az előszobában. Én leültem a földre, könnyeztem, Tora pedig belemászott az ölembe, és... mi onnantól tudtuk, amit tudni kellett. 

Akkor megfogadtam, hogy én leszek a legjobb gazdi, ő pedig a legboldogabb eb. 

Hát, ez nem jött be. 

Az elején nem ment semmi sem zökkenőmentesen, sőt. Igazából gazdiként amit lehetett, azt el is szúrtam. Ha Tora beszélni tudna, valószínűleg azt mondaná, nem volt könnyű dolga velem. 

Egy napon minden megváltozott, és lehetőségem volt megtanulni, mi az az igazi gazdi. És ráébredtem, milyen jó kutya is ő. Nem ő hibázott, hanem én. Azóta sokkal komolyabban veszem az ebnevelést.

Sosem gondoltam volna, mennyit számít a szocializáció például. Bezzeg mára már el sem tudom képzelni az életünket két legjobb barátnőm és az ő kutyusuk nélkül. Együtt küzdöttünk a kutyaneveléssel, száz és ezer programot csináltunk együtt, és ez még csodálatosabbá tette az életet. A barátság évek óta töretlen, és elmondhatatlanul hálás vagyok nekik. 

Persze sok más kutyás barát is csatlakozott a "falkánkba", de azért mégiscsak egy igazi van. :D Nélkülük nem hiszem, hogy képes lettem volna ilyen csodálatos kutyust nevelni. 

Mindemellett a barátok segítenek egymásnak. Ez nem csak az emberekre, hanem a kutyákra is igaz. Gyakran látom, hogy mennyire örül Tora, ha egy rég nem látott falkatagját újra meglátogathatja. 

Persze a családom is rengeteget segített abban, hogy Tora a lehető legkiegyensúlyozottabb és legboldogabb kutyus legyen. Édesanyám mindenben segített. Mindenben. 

A húgaim pedig abban, hogy a kiskutyám megszerette a gyermekeket.

Aztán az életünk ismét nagyot változott. Családdá lettünk. Már nem csak ketten voltunk, hanem betoppant a szívünkbe és az életünkbe az, aki hozzánk tartozik. Eleinte meglepő volt, de legalább annyira szereti Torát, mint én. Ahogy telt az idő, azt tapasztaltam, hogy a párom, és Tor bizony szintén nagyon szoros kapcsolatban vannak. Tora egyértelműen nem háziállat nálunk, hanem családtag. 

Igyekszünk mindenből a legjobbat adni neki. Sokat mozgunk, játszunk, kirándulunk, és az elmúlt időszakban az úszás is egyre jobban megy. Rengeteget tanulunk és még többet dolgozunk azon, hogy fejlődjünk. Mind mi, gazdik, mind pedig Tora. Az a cél, hogy kiegyensúlyozott, boldog kutya legyen. Hisz mi más értelme lenne a gazdilétnek? 

Hogy mi vár ránk a jövőben? Nos, nem tudjuk. De izgatottan várjuk. Egy biztos, mindig tenni akarunk azért, hogy boldogok legyünk és kiegyensúlyozottak. Együtt.

A legjobb gazdiidomár - a kutya

A kutyák nagyon különleges lények. Mindamellett, hogy okosak, értelmesek, és fogékonyak az új dolgokra, minket is kitartóan képeznek. Nincs gazdi, aki nem igazolná, hogy a legjobb oktató a saját kutyája. Ugyanis nincs két különböző eb, aki ugyanazt a nevelési struktúrát igényelné. Gondoljunk csak bele! Milyen abszurd, ha megkérünk egy csivavát, hogy vadásszon galambokra - hiszen a galamb egyiknél-másiknál kétszer nagyobb! Ellenben ha ugyanezt kérjük egy vizslától, gondolkodás nélkül megteszi, a vérében van. 

Azonban ha fajon belül várjuk el az azonos viselkedést, szintén csalódni fogunk. Ott vannak a meseszép border collie-k, akik, mint köztudott, terelőkutyák. Hányan láttuk a Babe, a kismalac című filmet? MINDENKI, ugye? Abban tökéletesen megmutatkoznak a borderek terelő ösztönei. Azonban lássuk be, többen is ismerünk olyan collie-t, aki véletlenül sem akar terelni. Ez nem azért van, mert buta. Szimplán az ösztön nem olyan erős bennük, mint bármelyik fajtatársában. 

Ezek az ösztönök nem azért kopnak el, mert ők ezt akarják - egyszerűen az emberek között a létfenntartáshoz szükséges alapvető ösztönök mind-mind fokozatosan kopnak - HA engedjük. Ezt nem teljesen mi döntjük el. Az a labrador, aki nem akar vízbe merészkedni, nem is fog, hiába köztudott, hogy szinte már kopoltyújuk van, annyit lennének a vízben. 

És akkor még a keverék kutyákról nem is beszéltünk. Kérem, engedjék meg, hogy kicsit személyes irányba tereljem a dolgot, tudniillik én is kutyatulajdonos vagyok. A saját négylábú mentorom nem más, mint Tora. Az egyik legdrasztikusabb és leghatározottabb tanár széles e világon.

Tora egy igazi játszótéri szerelemgyerek, aki idestova 5 éve él velem. Rengeteg, hihetetlenül sok munka és kitartás kellett, hogy a közös együttélés zökkenőmentes legyen. De merem állítani, a folyamat sikerrel zárult.

Tora, büszkén állítom, hogy az egyik legjobb tanárom a világon. Mindamellett, hogy a kutyatartás csodáiba neki köszönhetően pillantottam bele, bizony az élet imádatát és az őszinte szeretet csodáit is ő tanította meg nekem. De gondolom, ez egy gazdinak sem meglepő. Mindenki ugyanígy vélekedik a sajátjáról. És ez így normális. A következő bejegyzéseimben sorra veszem mindazokat a tapasztalataimat, amiket Torának köszönhetek. 

Kutyakultúra? Eszik-e, vagy isszák?

A kérdés jogos, itthon, Magyarországon legalábbis eléggé. Gyakran hallom a gazdiktól, hogy bizony itthon a kutyatartásnak "nincs kultúrája". Én abban hiszek, hogy valakinek meg kell tennie az első lépést. Magamra vállaltam a feladatot. Most megalkotjuk a Kutyakultúrát!

Célom nem az, hogy jól megmondjam, mit kell tennie egy gazdinak, hanem az, hogy KÖZÖSEN alapítsunk egy olyan kultúrát, ami városi és vidéki gazdiknak is segíti a kutyatartást, és megszabadulhatnak a folyamatos feszengésektől. Szeretnék minden kérdésre választ szerezni azoknak a gazdiknak, akiknek kérdése van. Bármiről.

Valójában tehát a Kutyakultúra egy relatív kutyás közösség, elképzeléseim szerint az lesz legalábbis, és az a cél, hogy együtt osztozzunk abban a csodában, amit kedvenceinknek köszönhetünk. Hiszen mi másért is tartanánk ilyen remek állatokat, ha nem azért, hogy részt vegyünk az életükben, és fordítva. Hiszem, hogy a kutya-gazdi kapcsolat kicsit több annál, mint ami leírható. Mi gazdik elhatároztuk, hogy széppé tesszük azt az alig több, mint egy évtizedet, amit ezek a remek állatok itt, a Földön élhetnek. Ebben szeretnék segíteni.

Sok témát szeretnék érinteni. Mind a viselkedéskultúrát, mind az ápolást, a programlehetőségeket, a nevelést, de már most, a kezdetek kezdetén szeretném leszögezni, NEM OKTATÓBLOGOT ÍROK. Nem vagyok kutyaoktató. Gazdi vagyok. Nem azért akarok ezekről a témákról beszélni, mert okoskodni akarok. Célom az, hogy az életet még szebbé tegyem kutyák és emberek között.

Akár elfogadható, akár nem, a kutyák bizony családtagok. És nekik is a legjobbat szeretnénk. Hiszem, hogy ez megvalósítható.

Nézeteimet és tapasztalataimat magának az életnek, és lelki társamnak, négylábú legjobb barátomnak köszönhetem. Reményeim szerint mindez elég lesz. Persze nem. Hiszen TI is kelleni fogtok. Szeretném, ha elérnénk, hogy minél többen szóljanak majd bele a különböző témákba. Én őszintén remélem, hogy ez összejön. Idővel ugyan, de összejön.

Remélem, egy nap sikerrel járunk, és városi és vidéki kutyatartó gazdik egyaránt azt mondják majd "igen, már itthon is vagy kultúrája a kutyatartásnak". És őszintén remélem, hogy a még nem kutyás embereket is ösztönözni tudjuk majd, hogy merjenek állatot tartani. Hiszen oly' sok kutyus vár gazdira! És milyen rengeteg ember várja, hogy a szeretet, amit éhezik, otthon várhassa... Farok csóválva, ugatva, lelkesen ugrálva...